A kárhozat éjjele regénysorozat

A kárhozat éjjele regénysorozat
A halál csak a kezdet

2014. október 25., szombat

I/Róma 7. fejezet - első rész

7. fejezet: Egy kenyér ára (első rész)

Stabiae
79. augusztus 22. éjjel

A Necropolisra leszállt az éj. Ilyenkor már teremtett lélek sem járt a szent városkapuk környékén. Senki se háborgatta a holtak nyugalmát. Ha mégis akadt oly vakmerő, annak az éber őrök társaságában kellett kivárnia a napfelkeltét. Mint az előző éjjel a sírokat fosztogató testvérpárnak. Camilla és Camillus a tolvaj ikerpár most megrettenve várt az ítéletre. A fiút nem kétséges, hogy erős testfelépítése miatt gályarabnak szánják, a flottának nagy szüksége van a friss evezősökre, de a lányra talán még ennél is rosszabb sors vár. Már eljött egy szikár, alattomos tekintetű kereskedő feleségével, hogy szemügyre vegye. Mindenki tudta róluk, hogy bordélyt tartanak fenn az üdülővároska egyik félreeső utcájában.
Camillus az udvar felőli zárkák egyikében lett elszállásolva. Őrei a lehetőségekhez képest kényelmes, egyszemélyes „villába” tették. A hirtelenszőke zsebmetsző mókás történeteivel elérte, hogy viszonylagos biztonságban legyen. Húgát azonban belökték a hangoskodó és erőszakos lotyók közé, akik percnyi nyugalmat nem hagytak a törékeny, kékszemű leánynak. Csak miután Camilla rögtönzött kis bemutatót tartva lelopkodta fülbevalóikat és még bebodorított hajuk sem rezdült, csak akkor enyhültek meg iránta. A börtönőr aznap este a kövér Drusus volt. Ott állt a női zárkával szemben és élénk képet festett a vihogó nők közt üldögélő leánynak a városi férfiak étvágyáról. Éppen a kutyákkal előadott ágyjelenetnél tartott, amikor odakint megzörgették az ajtót.
Camilla ekkor végigheveredett a padon és oldalára fordulva aludni próbált. Drusus végigkocogott a folyosón és amint elhaladt a fivér cellája előtt, rávágott a rácsra botjával.
– Fiacskám! Ha visszajöttem, meg kell motozzalak, nincs-e nálad elrejtve néhány gyűrű, vagy fülbevaló – harsányan felröhögött. A zárka sarkában üldögélő ifjú éppen csak odafordította fejét a pökhendi hangra.
– Ki az ilyenkor? Éjjel van! – az őr megvakarta tarkóját. Nem szívesen hagyta ott a formás utcalányokat, akik között a legidősebb is alig múlt huszonkettő.
– Lepidus! Engedj be. Odabent hűvösebb van.
Társa alaposan megizzadva lépett be a belső térről.
– Mi történt?
– Néma csönd és unalom. Kis barátunk csak üldögél akár egy szárnyaszegett pacsirta.
– Majd dalol holnap a gályán. Na eredj. Reggel elengedjük a ribancokat. Kell az erős kéz, nehogy letapossák egymást a nagy igyekezetben – hahotázva csapkodták egymás vállát.
– Jó megyek már. Csak beköszönök a kis tolvajhoz. Lehet, hogy többé nem látom a helyes kis pofáját.
Camillus az ajtó nyitásakor gyorsan talpon termett és ugrásra készen várt. Drusus kezében rövid korbáccsal közelített hozzá.
– Lassan a testtel barátocskám. Ha nem engedsz, a húgod bőre bánja.
– Egyszer még megfizetsz ezért kövér disznó – szólt dühödten a tolvaj. Ledobta ingét.
– Tovább! – intett az őr és behajtotta az ajtót. Tudta, hogy társa hamarosan felbukkant az ajtónyílásban. Lepidus tartotta a száját, cserébe viszont azt kérte, hogy nézhesse kis műsorukat. Drusus ezúttal sem csalódott, a földön elnyúló fénycsíkba hamarosan árnyék vegyült és amikor végül kimerülten előtántorgott, Lepidus tele bőrtarsolyt nyomott markába.
– Kár, hogy holnap elviszik.
– Az. Nagy kár. A húgát is kipróbálhattuk volna.
Fütyörészve haladt végig a kihalt utcákon. Kócos haja szanaszét meredezett koponyája két oldalán. Nem akadt asszony a kis üdülővároskában, sem annak hatósugarában, aki önként az övé lett volna. De Drusust ez már rég nem zavarta. Meglelte a módját, hogyan elégítse ki vágyait, méghozzá következmények nélkül. Ugyan ki ad egy bebörtönzött tolvaj, koldus vagy pénzhamisító panaszszavára? Hazafelé tartott. Jobbra fordult, és hamarosan a Fórum elhagyatott, nappal oly nyüzsgő terein lépdelt.
A mézárus alacsony ajtajától ekkor sötét, könnyű árnyék vált el. A hold magasan járt és nagyrészt körbevilágított a téren. A szökőkút kerek káváján megült fénye. Az árnyalak éppen oda igyekezett és ahogy belépett a fénypaszományba, a köpcös őr szíve nagyot dobbant. Sunyi pillantással körbekémlelt de néhány girhes macskától eltekintve egyedül voltak. Kihúzta magát és kissé táncoló léptekkel közelebb araszolt.
A karcsú fiútest félig háttal neki, áthajolt a szökőkút peremén és baljával a vizet fodrozta. Ujjai nyomán ezüstös vízpermet szakadt fel és apró gyöngyökkel szórta tele éjfekete fürtjeit. Szívszorítóan szép arcéle elmélyült figyelemről tanúskodott. Látszólag észre sem vette a háta mögé kerülő férfit. A börtönőr halkan letekerte övéről a korbácsot. A fiú félmeztelen válla megfeszült a halk surrogó hang hallatán, de még nem mozdult. Széles hátát különös tetoválás díszítette. Elfordult kissé, így elölről is látható lett pompás alakja. Ahogy a fény átcsorgott jobb mellkasa felett egy billog tűnt fel, aztán újra a sötétbe veszett. Tehát rabszolga! Drusus arca eltorzult az elégedett vigyortól.
– Nagy hibát követsz el szép gyermekem! Egyedül bajos kódorogni az éjszakában.
– Igazad van. Egyedül valóban veszélyes.
Hangja érettebb volt, mint kinézete. Megfordult és most kezével háta mögött megtámasztotta magát, hetykén farkasszemet nézve a férfival. Lábát szétvetette, hasa alatt sejtelmesen borult árnyékba díszes övvel díszített nadrágja. Fejét kissé oldalra billentette és kócos hajának függönyén át nézett fel a férfire. A hold továbbkarikázott fölötte és vékony fehér selyembe burkolta arányos alakját. Drusus mintha álmodna, még közelebb jött. A fiú orrcimpái megremegtek az őr mozdulataira.
– Minek az? – a korbácsra villantotta fekete szemét.
A kérdésben bujkáló rosszallás hallatán az őrben felébredt a gyanakvás. A fiú izmos volt és fegyvertelen. De talán éppen testi ereje az, ami megvédheti akárkitől. Talán tovább kéne mennie. Ám az a fürkésző, koravén szempár nem eresztette. Nem bírta kihagyni a kedvező alkalmat. Újra csak végigmérte, szinte levetkőztette. Bizonyára elkóborolt otthonról, éhes és fáradt. Nem lehet több, mint tizenhat éves. Még a szakálla sem serkent, mellkasa csupasz volt, ahogy végtagjai is. Ebben a korban a legvonzóbbak. Drusus csak tudta, sok rabszolga eladta már neki gyermekét, a szabadság reményében.
– Móresre tanítja a rendbontókat – válaszolt végül rekedt hangon.
– Én annak látszom? – a finom arcon különös mosoly suhant át. Barbár motívumok díszítették bőrét és egy bőrszíjra fűzött medál. Ahogy karjait összefűzte mellkasa előtt, a minták előtérbe kerültek. Honnan jöhetett?
Drusus most egészen kiengedte a korbácsot. Friss vérnyomok tarkították. A fiú ajka megremegett. Az őr azt hihette, hogy sajnálatból.
– Gyere szépen közelebb! – intett vaskos, izzadt karjával. Nem szerette, ha alkalmi szeretői sokáig kéretik magukat.
– Örömmel.
Már előtte is állt, olyan gyorsan, hogy a férfi csak egy kis suhanást érzett maga mellett. Egyforma magasak voltak. Jól láthatta a vértelen ajkakat, melyek ezüst fénnyel égtek előtte. A fekete szemek mélyén vak sötét derengett fel, sötét és düh. Bőre akár a márvány hideg és selymes. Szerette volna megérinteni… Ám ekkor ujjai közül egy kérlelhetelen erő csavarta ki a korbácsot, majd ugyanilyen gyorsan átvetette nyakán és alaposan meghúzta.
– Hiába nem tanultok ti rómaiak! Figyelek titeket immáron több mint kétszáz éve és nem változtok. Megkínozzátok a gyengébbet, elveszitek életét, ha úgy tetszik. Ellopjátok javait, rabságba vetitek – itt egyetlen mozdulattal megcsavarta karját, a csontok roppantak akár a száraz gally, ugyanakkor befogta száját és a férfi sikolya csupán egy halk nyögésnek tűnt a csöndben.
– Csak egy okot mondj, hogy ne öljelek meg… – sziszegte fülébe. Keze között vergődött, rángatózott az őr. Arca már lilásvörös volt a korbács szorításától. A fiú most végre szemtől szemben állt vele. Elmélyülten tanulmányozta a kövér vonásokat, majd elmosolyodott. Az őr akkor halálos rettegésében felhördült, és rángatni kezdte fejét. A gyermek meg sem rezdült, úgy tartotta baljában a nála sokkal termetesebb testes férfit, akár egy macskakölyköt.
– Sajnálom, hogy nem tudtál megfelelni erre az egyszerű kérdésre. Nincs második lehetőség. Nálam nincs!



©Izolde Johannsen

1998-2000

Jelen könyv a szerzői jogi törvények hatálya alá esik.
Az író minden jogot fenntart, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. Az író írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
A könyv bármely részletének közléséhez az író írásbeli hozzájárulása szükséges.

Vásárlás:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése