A kárhozat éjjele regénysorozat

A kárhozat éjjele regénysorozat
A halál csak a kezdet

2014. október 25., szombat

I/Róma 6. fejezet - első rész

6. fejezet: Az ébredés (első rész)

A hideg kövön hevert. Egészen elgémberedett. Nem tudta, hol van, sem azt, mióta fekhet ott mozdulatlanul. Oldalára gördült, és a mozdulatra éles fájdalom hasított nyakába. Megnyalta ajkát.
Szája hideg volt és érzéketlen. Tátogott egyet-kettőt, hogy a nehéz, rossz érzést elűzze onnan, de nem járt sikerrel. Ahogy mellkasához ért annak hidege megrémítette, bőre a sötétben haloványan fénylett, . Bizonyára betűz a réseken valamicske fény, máskülönben lehetetlenség, morfondírozott. A tagjaiban bujkáló hidegre is van magyarázat. Teljesen meztelen lévén átfázott a hideg köveken. Ahogy felült, végigtapogatta magát. Sérülés nyomait kereste, de nem talált törést, sem vágást, ami megmagyarázná fájdalmait. Csak a nyaka, az sajgott tompán. Tapogatózó ujjaival két mély sebet talált, melyek lustán lüktettek, majd ez is abbamaradt. Akárhogy dörzsölte őket, nem érezte többé a monoton verdesést. Egyáltalán nem érzett semmit.
Döbbenten tápászkodott fel. A kőasztalon ahol feküdt, a vér már megalvadt. Mellkasán és nyakán is ott díszelgett a rászáradt vér. Értetlenül vakargatta bőrét. Lábát lelógatta a magas asztalról és körülnézett a boltíves teremben. Látta a szobrokat, és távolabb a szorosan lezárt koporsókat. Nem ismerte fel a helyet. Egy sírkamrában lehetett.
Leugrott az asztalról és a földön megtalálta ledobott nadrágját. Azon pedig egy karkötőt és mellette egy bőr nyakláncra fűzött medált. Átbújtatta fején a medált és ujjaival szórakozottan birizgálta. A koporsók felkeltették érdeklődését. Könnyed, szinte lebegő léptekkel indult feléjük, amikor összegörnyedt, mert nem várt mód öklendeznie kellett. Megkapaszkodott az egyik szoborban, de ujjai szorítása nyomán porrá omlott a kőkar. Szánalmas nyögés hagyta el zsibbadt ajkait.
Gyomra hevesen kivetette magából az étket, amit utoljára evett, orrából, füléből vér csorgott, és vért könnyezett fájdalmában. Érezte ízét a szájában, nehéz édes szagát az orrában, és bármilyen furcsán hangzott is, éhség támadt benne. Lihegve törölte meg arcát, aztán sarkon fordult, hogy a kijárat felé induljon. Arra gondolt, hogy bárcsak gyorsan kijutna innen, hogy háborgó gyomrát megtölthesse. A következő pillanatban szédítő forgás ragadta magával. Két lába elhagyta a talajt, karjai a levegőt szelték. Fájdalmasan nekicsapódott a bezárt kapuknak, de azonnal fel is pattant, és csodálkozva nézett végig magán. Fénylő bőrén csak úgy lobogtak a tetoválások, hajában szikrák pattogtak. Ez a hirtelen röppenő száguldás megzavarta de ugyanakkor azonnal érezte nagyszerűségét. Ha megtanulja uralni, irányítani, oda juthat ahová csak akar. Próbaképpen megrángatta a reteszt. Kívülről zárták be. Ökölbe szorította ujjait.
A retesz pozdorjává hullott erős ütése nyomán, és ő végre kiszabadult. Felnézett a holdra, és a hűs éjszakában kacagni kezdett. Hangja frissen szárnyalt a légben, és Caspar újabb meglepő felfedezést tett.
Nem látta lélegzetének kis gomolygó páráját. Semmi nem utalt arra, hogy miután beszívta a levegőt, az távozna is száján. Tenyerét a mellkasára szorította és mozdulatlanul állt. Semmi. Se légzés, sem szívdobbanás. Csak a tökéletesen mozdulatlan csend. Végigsimította a hold hideg fénye. A tegnapi gyermek helyett valami más nézte a holdat. Valami, ami nem élő de nem is holt. Valami, ami erősebb bárminél. Caspar kinyújtotta karját. Sebei eltűntek, a korbácsok hegei, a bőrén elnyomott égő ágak mély üregei semmivé lettek. Akkor teljesen meztelenre vetkőzött, és a fehér fényben égve örvendezett testének csodája fölött. Ujjaival megsimította arcát. A duzzanatok is eltűntek, nem érezte a fájdalmat érintése nyomán. Arca simasága is meglepte, lévén eltelt egy nap, de borosta mégsem nőtt rajta. Visszavette nadrágját, és fülelni kezdett. Halk hangokat hallott. Emberek beszélgettek a közelben, nem látta őket, de élénken érzékelte jelenlétüket, ahogy az elkerített nyáj nehéz szagát is érezte. Pásztorok, nyugtázta elégedetten. De megérzett még valamit, messzebb, túl a látható dombokon. Farkasok ügettek a vad nyomában. Caspar sötéten elvigyorodott. Jobb lesz, ha távol tartják magukat tőle. Új képességei birtokában sem ember, sem állat nem fenyegetheti többé.
Elindult, hogy csatlakozzon a táborhoz. Eddigi életét elfeledte, álom volt talán mindaz, amin keresztülment. Ez most a valóság. A gyermeki külsejű alak sietős léptekkel vágott át a dombokon. A holdat figyelte, annak mozgását követte. Ösztönösen érezte, hogy a hajnal közeledtével el kell rejtőznie. Ha kint marad, a csoda, amivé vált, szertefoszlik. Talán meg is halhat. Ennie kell aztán aludni valami védett helyen. Az emberek majd segítenek neki. Mezítelen lépteit elfújta a szél, s nem maradt utána semmi.

Ahogy közeledett a gyanútlan pásztorok felé, magában mulatott beszédükön. Úgy hallott minden elsuttogott szót, mintha közvetlenül mellettük guggolna. Éhsége felerősödött, és az égető fájdalom halk morgást csalt elő torkából. Talán kipróbálhatná megint azt a forgószélszerű villanást, ami legyőzte a távolságot. Ezúttal azonban óvatosabb lesz. Így hát megtorpant és lehunyta fekete szemét. Fegyvertelen lévén nem lenne jó, ha közvetlen közelükben érkezne meg. Még nem ura önnön új képességeinek, sebezhetőnek érezte magát. De talán… megtévesztő gyermeki külseje segítségére lesz.
A kutyák nyugtalanul felkapták fejüket, és égnek meredő szőrrel vonítottak a sötétség felé. A nomád pásztorok éppen csak odafordultak. A lovak nyihogva dobogtak pányváikon, mindenáron el akarták azt szakítani. Egy ifjú odasietett hozzájuk, és vakon kémlelte a sötétet. Caspar izgatottan figyelte. Lenyűgözte arca, illata, mozgása. Csaknem előtte állt, és az élő mégsem vette észre. Csak az állatok. Borzongató kórusuk a halál dalát zengte. Amint a fiú hátat fordított, egy erős barna kar nyúlt ki felé és óvatosan megfogta csuklóját. A fiú riadtan perdült meg.
– Éhes vagy? – suttogta reszkető hangon.
Caspar bólintott. Félrehajtotta fejét, és a felvonta szemöldökét. A fiatal pásztor nehezen nyugodott meg. Rátette kezét Caspar csupasz vállára. Meglepően hűvös volt a törzsi jelekkel borított bőr. Némán húzta magával. Caspar engedelmesen követte a táborba, ahol ínycsiklandó illatok kevercse várta. De mind közül, akár egy ritka fűszer, a mellette ballagó kecskepásztor illata volt az, ami elbűvölte.

– Ki ez, Emmer?
A nomádok vezetője félig felemelkedett. Az idegen bája és hideg szépsége lenyűgözte. Caspar hallgatagon várakozott, csupán a bőrén villódzó tűz mozdult. A harcosok tátott szájjal bámulták. Soha nem láttak hozzá foghatót. A mellette álló fiú büszkén feszített, elvégre ő találta. Hellyel kínálták és figyelték, ahogy leül közéjük.
Fekete haja alól érdeklődő figyelemmel leste őket. Ahogy a tűzre teszik a fahasábokat, ahogy törnek a lepényből és felé nyújtják. Emberi alakok, emberi mozdulatok. És ő? Közéjük tartozik még? Caspar nem tudta a választ. Elvette a friss lepényt és beleharapott.
Homloka összeráncolódott és a markába köpte a száraz falatot. A nomádok értetlenül kuporogtak mellette. A lepény friss volt, asszonyaik nemrég sütötték. Akkor húst szeltek neki, de azt is keserves arccal adta vissza. Hasát szorongatta és most a felhalmozott gyümölcsök felé fordult. Készségesen nyújtották a tálat. De sem az édes szőlő, sem a szárított datolya sem a kesernyésebb magvak nem ízlett neki. Dühödt könnyek törtek elő szeméből és akkor az egyik fogatlan vénség felpattant és hozzá lépett. Elmázolta Caspar arcán a könnyeket és a fiú bőrén vérmocskos folt maradt.
– Az élőhalott!
Oly gyorsan ugrott talpra, hogy magát a mozdulatot nem is látták. Szoborszerűen magasodott föléjük, és akkor meglepő fordulat állt be. A nomádok arcra borultak előtte és furcsa éneklő hangon mormogtak. A vénség térden csúszott, ahogy isteneknek kijáró tisztelettel közelített hozzá.
– Válassz. Válassz uram és mi boldogan megtesszük – nyöszörögte. Caspar álmatagon pillantott le rá. Mulattatta és egyben bosszantotta az új helyzet. Éhes volt, de még nem tudta mire is éhezik. A vénember ekkor hajbókolva felkelt és megfogta a kecses ujjakat. Caspar reszketőn tűrte érintését. A férfi a saját fedetlen torkára tette a fiú hideg tenyerét. Ő még ekkor sem tudta, mit kell tennie. Valaki tőrt húzott elő és gyorsan megsebezte vele a ráncos bőrt. A vékony vérpatak megindult a reszketeg nyakon lefelé.
A finom arcon ekkor meglepő változás játszódott le. Caspar szeme óriásira nyílt, fogaiban fájó lüktetés ébredt. Elkapta kezét az öregember nyakáról és saját állkapcsát dajkálta. Ajka szétnyílt és a fájdalmas változás eltorzította a megnyerő arcot. Agyarai meglepő erővel törtek elő ínyéből és a szenvedő zokogás a születés misztériumát hirdette. El akart futni végzete elől, botladozó léptekkel kihátrált az emberi gyűrűből, nem mert szembenézni a tekintetükben villódzó képmásával. De akkor puha, eleven, forró testbe ütközött. A nomád pásztorfiú volt az. Csodálattal nézte őt. Caspar térdre rogyott előtte és megragadta ingét. A fiú üdvözült mosollyal állt előtte és lecsüngő karjaival átölelte a fekete fürtös fejet. Egy pillanatra megpihent szíve fölött az angyalarcú gyermek feje, aztán lassan felemelte arcát. A tekintetébe mélyedő szempár elsötétült. A kieresztett fogak végigkaristolták bőrét, és haragos mordulás szakadt fel a tetovált mellkasból.
Az újonnan született lény megragadta az előtte reszkető étket és szorosan magához rántotta. Már nem tudta mit cselekszik, emberi mivolta úgy porlott szét, akár a talpai alatt futó homok. A fiú zihálva hevert karjaiban, és amint a fogak belemélyedtek torkába, feljajdult. Saját vérét lélegezte be és szánalmas vergődése közepette a halállal viaskodva értetlenül bámult maga elé. Caspar pedig, belefeledkezett az első táplálkozás semmihez nem hasonlítható gyönyörébe, és dorombolva ringatta az élettől távolodó testet. 


©Izolde Johannsen

1998-2000

Jelen könyv a szerzői jogi törvények hatálya alá esik.
Az író minden jogot fenntart, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. Az író írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
A könyv bármely részletének közléséhez az író írásbeli hozzájárulása szükséges.

Vásárlás:
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése