A kárhozat éjjele regénysorozat

A kárhozat éjjele regénysorozat
A halál csak a kezdet

2014. október 25., szombat

I/Róma 3. fejezet - első rész

3. fejezet: Vihar előtti csend (első rész)

Két héttel érkezése után Haakar úgy döntött ígéretes jövő elé néz védence. Carson éppen egy jókora bála szalmával viaskodott, amikor mentora odasétált hozzá.
– Baskar a városba indul, hogy a csikók mellé hozzon még egyet. Velünk jöhetsz.
A fiú örömmel bólintott, aztán szaladt, hogy a patakban lemossa magát.

Hála a gondos ápolásnak, a laktató ételeknek az éhenkórász lázadó, ezalatt a néhány nap alatt engedelmes legénykévé változott. Menase meglepetésszerű látogatásai pedig lassacskán a lelkét is helyrebillentették. Haakar elengedte a fiút rövid sétákra a napfényes mezőkön és a testvérek egymás ölelésében andalogtak virágtól virágig.
Baskar is eljött és egy egész délutánt azzal töltött, hogy baráti párbajban összemérték erejüket. Carson ugyan nem tudott szabályosan birkózni, de tudását vakmerő harci kedve bőségesen pótolta. Fürgén eltáncolt a támadások elől, aztán úgy vágta földhöz a kacagó római katonát, akár egy poros liszteszsákot. Olyan lehetett a katona számára, akár egy bumfordi kutyakölyök, ráérő idejében elszórakozott vele. Máskor fakarddal hadakoztak, vagy célba dobtak egy liszteszsákra festett körbe. Carson rajongó szenvedéllyel vetette bele magát a küzdelmekbe. Baskar olyan lett szemében, mint egy komor, szigorú, de szerető szívű fivér. A katona élvezettel tanítgatta az eszes fiút. Sokat tűnődött felőle. Carson okkal volt még itt. Okkal volt életben. Flavianus bármennyire gyűlölte is, nem ölette meg a gall törzsfő fiát. Annyira soha nem tett vagy tetetett kárt benne, hogy a fiú megnyomorodjon, vagy elpusztuljon. Felnövekedvén ugyanis valóságos aranybánya lesz a cirkusz vérmocskos homokján, ezt már bebizonyította az arelatumi arénában öt évvel ezelőtt. Éppen ezért, őt a római katonát jelölte ki befektetése felügyeletére. Baskar tehát titkon Carson testőre volt. Oda vitte, ahová csak akarta, kivitte még a birtokról is két őr szoros felügyelete mellett. Akkor ment érte, amikor jónak látta.
De nemcsak Carson kedvéért látogatta meg a lovardát. Tudta, hogy a csodaszép leányt is ott találja…
Menase ahogy eddig minden alkalommal, most is a kis kerti tó partján üldögélt és varrogatott. Haját, az úrnője legújabb szeszélyének köszönhetően magasan a fejére tekerték és vadonatúj fülbevalót kapott ajándékba. Zöld kövek csillogtak bennük és a katona megbűvölten bámulta a ragyogó ékszert a karcsú vállöv felett. A gyönyörű fiatal nő törzsi jelekkel díszített karjai fedetlenek voltak. Baskar elindult felé, de el nem érhette, mert Carson velőtrázó harci rikoltás kíséretében rárontott a kunyhó rejtekéből és lesodorta lábáról.
– Ügyes! – kacagott a férfi és felé nyújtotta kezét. Carson vigyorgott, aztán segített neki felkelni és hagyta, hogy az felborzolja haját. Baskar kíváncsian várt.
– Nos? Lássuk hogy nézel ki?
Menase közben letette a varrást és az öccsét figyelte mosolyogva. A fiú arcán enyhe pír jelent meg, egyszerre volt izgatott és rémesen szégyenlős. Fején áthúzta a tunikát, aztán odadobta nővérének. Körbefordult. Haakar a lány mellé ült és most már hármasban csodálták az előttük álló kedves alakot.
Mellkasán a szíve fölött, rúnajelek sokasága futott végig s át meg átfonták bal karját egészen le a könyökéig. Ha népe még létezne, valamennyi tagja tisztában lenne azzal, hogy a törzsfő fiát látja és most hajbókolva imádnák. Jobbján ellenben nem volt tetoválás, annál több díszítette viszont erős hátát. Menase emlékezetből festette le a szent jeleket, amiket még atyján csodált, annyi boldog éven át. Arra gondolt, ha öccse testére tetováltatja ugyanazokat, megvédheti az ártó bajoktól. Jelentésüket már nem tudta, így mindketten úgy vélték, hogy valamiféle kedvező ráolvasás lehetett. A tetoválások gyönyörűen sikerültek. A fiút kedvelő hellén rabszolga Demetriosz, áthozta egyik rabtársát, akit Kréta szigetéről ragadtak el és Antoninusz történetesen amforákat és mellképeket festett az udvarnál. Az, hogy eleven vásznon dolgozhatott, pályája csúcspontjának számított. Carson egyetlen mukkanás nélkül tűrte az éjjeleken át tartó, kimerítő munkát és a nem mindennapi gyötrelmeket. A tűszúrások ezrei azonban meghozták a várakozás gyümölcsét. Az összhatást csak a fiú jobb mellkasán lévő lassan halványuló vörös billog rontotta el. Akkor szerezte, amikor úgy egy éve, fényes nappal megszökött a kőbányából…

 ™

A szökés
A többiek állandóan fondorlatos terveket szőttek, agyafúrt cseleket gyakoroltak és képzeletben lemészárolták az egész helyőrséget, míg ő fogta magát és egyszerűen kisétált a kapun. Az őrök éppen csak egy lusta pillantást vetettek rá, el voltak foglalva a közelgő fogathajtó verseny megbeszélésével. Őt magát is ámulatba ejtette ez a nemtörődömség így aztán kapva kapott a nem várt lehetőségen és esze nélkül rohant a szabadságot jelentő sziklaperemig. Amint azonban lenézett az alant háborgó folyó keskeny szalagjára, inába szállt a bátorsága. Már-már visszakozott, hogy szégyenszemre feladja a szabadságról szőtt álmait, csakhogy addigra felfedezték eltűnését és mozgósították az őröket. Hallani lehetett a távoli kürtök monoton dallamát. Carson a pillanat törtrésze alatt döntött. Elhátrált úgy tíz-tizenkét lépésnyire, aztán leszegte fejét és nekirohant a dübörgő semminek. Amikor sokkal később és sokkal messzebb végre partra evickélt, jártányi ereje sem maradt. Négykézláb felmászott a sáros parton és éppen hogy be tudott kúszni egy sűrű bokor alá, azonnal ájult kábulatba zuhant.
Üldözői napokig hajtották a rabszolgavadász kutyákkal, ember nem járta mocsarakban, kies sziklákon. Egy éjjel, hogy viszonylagos nyugalomban aludhasson, felmászott egy magas tölgyre és befészkelte magát annak villás, függőágy szerű ágai közé. Sokáig nem jött álom a szemére, egyre a vonuló felhőket leste. Amikor aztán feje a mellkasára csuklott, halk léptek futottak végig az általa hagyott csapán. Szürke, ösztövér testű farkasok loholtak egymás után a kis ösvényen és amint beérték, izgatottan ugrándoztak a fa alatt. Ha történetesen fekete medvék lettek volna, a fiú már a gyomrukban végezte volna, talán éppen álmában. De a horda szerencsére nem mászott fára, így rövid tanakodás után továbbálltak. Egy kutya rátalált ugyan, de nem jelezhette. Carson másnap rábukkant széttépett testére a kis patak partján. A dögöt félig már felzabálta valami.
Az éjjeli átszunyókált randevú után nem egészen két nappal később akadt végül horogra. Egy fejlődésben lévő kamasz nem bírja sokáig bogyókon és madártojáson. Megpróbált ugyan nyers virághagymákat enni, de halványan emlékezett arra, hogy némelyik mérgező, így keserű szívvel de lemondott róluk. Az éhségtől és a kimerültségtől legyengülve eltévedt és körbe-körbe járt ugyanazon a nyomon. Akkor már könnyű dolguk volt.
Nyakán hurokkal diadalmenetben vonszolták vissza a birtokra, ahol sebtiben felsorakoztatták az összes rabszolgát. Gazdája, Marcus Vetellus Flavianus azonnal büntetett. Carson pedig örülhetett, hogy nem a homloka közepére kapta a jókora megszégyenítő égésnyomot. Úgy elverték, hogy sokáig kétséges volt, lábra áll-e egyáltalán. Vakmerő tette azonban, nem várt elismerést váltott ki társai között. Nyomorúságos fekhelyén lábadozott ahol, mindig akadt társasága. Még mindenható urának ifjú és ábrándos leánya Drusilla is eljött hozzá titokban és csaknem egy egész délelőttöt töltött az alvó mellett, aki a későbbiekben igyekezett meghálálni jóságát. Nem kellett sokáig várnia a viszonzással.
Egy hónappal később, Menase úrnője kilovagolt szelíd és engedelmes lován a bánya melletti erdőségbe. Nem követte senki, és ez csaknem végzetes tévedésnek bizonyult. Egy kósza városi eb ólálkodott a környéken már napok óta. Többen látták, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. A lovat azonban megijesztette hirtelen felbukkanása. Elragadta asszonyát és végül egy szakadék peremén levetette magáról. Drusilla ott függött a jókora meredély fölött és a sikoltozáson kívül mást nemigen tehetett. Carson kivételesen fent kószált a hegytetőn és nem a bánya mélyén robotolt. Intézője vitte fel, hogy a terveket megmutassa. Bővíteni fogják a bányát. Így hallották meg a nő kétségbeesett hangját. Carson ösztönösen rohanni kezdett. Gyorsabban odaért, mint a többiek lovon és hasra vágta magát a sziklák szélén.
– Itt a kezem! Ragadd meg a kezem, úrnőm!
Drusilla zokogva csimpaszkodott egy kiálló gyökérbe, ami most nagyot reccsent és kiszakadt alapjairól. A fiú jó ütemben nyúlt utána, a két kéz görcsösen szorította egymást. A rabszolga lenézett a teljhatalmú fiatal nőre. Most megfizethetne mindenért, elvesztett múltjáért és hamvába holt jövőjéért. Egyetlen mozdulat lenne csupán. Drusilla holtra váltan leste a gall fiú arcának minden rezdülését.
– El ne engedj! Erősen tartalak! – a halk érces hang visszarántotta a valóság talajára. Carson ellentmondást nem tűrően utasította. És a római nemes hölgy rábízta az életét. Addigra a rémült rabok és katonák csoportja odaért és megragadták a meredély fölött lógó fiút, hogy visszahúzzák. Többen nyúltak az úrnő keze felé, de ő egyre csak azt az erős kart szorongatta, mely megmentette a rettentő haláltól. Csak, amikor már biztonságban érezte magát, akkor engedte el. Drusilla körmei rovátkákat hagytak a fiú bőrén.
– Mit kívánsz gallus fiú? Akármi is a…
Carson azonban megrázta fejét, ezzel belefojtotta a fiatal nőbe a hála virágos ígéreteit.
– Köszönöm úrnőm. De ne mondj olyat, amit nem tehetsz meg. Amit én kívánok, az ebben az életben lehetetlen – szavai melankolikus zenéje lággyá tette a számára még mindig idegen szavakat. Szomorkás mosollyal meghajtotta magát és ráemelte nyílt tekintetét a sápadt arcra. Úrnője egyetlen kézmozdulattal elbocsátotta, miközben hevesen dobogó szívvel nézett utána. A kelta rabszolga egyedülálló, rongyaiban is tündöklő jelenségnek számított a maga nemében. Drusilla tizennyolc éves múlt abban az évben, míg Carson alig lépte át a tizennégyet. Korban legalábbis. Kinézetben valahol a fiú és a férfi között ingadozott. Átalakulóban volt.
Azon az éjjelen katonák jöttek érte és az oszlopos házba kísérték.


©Izolde Johannsen

1998-2000


Jelen könyv a szerzői jogi törvények hatálya alá esik.
Az író minden jogot fenntart, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. Az író írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
A könyv bármely részletének közléséhez az író írásbeli hozzájárulása szükséges.

Vásárlás:
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése